2011. október 19., szerda

Be spontaneous!

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Most először hangolódtam rá a Petőfi Rádióra azóta hogy itt vagyok. Nem tudom miért, talán mert ma először éreztem kicsit honvágyat mikor jöttem hazafelé a Lidlből.
Amúgy továbbra is nagyon jól érzem magam és csak hagyom, hogy történjenek velem az események, nem tervezek igazán előre semmit. Ezért is adtam ezt a találó címet a mai bejegyzésemnek..Sokat mondogatjuk a lányokkal és azt kell hogy mondjam, hogy eddig bevált. Az eddigi legviccesebb és egyik legjobb "spontán" estém úgy kezdődött, hogy ez egyik német lakótársam, Mirjam és a barátja megkínáltak egy pohár ciderrel. Gondoltam elfogadom, jól fog jönni olvasáshoz..hát persze hogy utána nem volt kedvem olvasni. Megittuk a cidert, aztán meg akartunk bontani egy üveg rose-t is, de nem volt bornyitó. Ekkor alkalmaztam a jó öreg magyar módszert: a fakanalasbenyomósat (Livi, nagyon büszke lettél volna rám:-)) Miután az is elfogyott, előkerült egy üveg vodka, whiskey, na meg az én pálinkám, áthívtuk a többieket és csaptunk egy zenés estet a konyhában. Én azt hiszem nagyon sokmindent összeittam, de nem volt semmi bajom (a tanfolyamért köszönet Évának:-) Na persze jól éreztem magam nagyon , de nem volt semmilyen negatív következménye az estének, amiből végülis hajnal lett, ugyanis 4-kor feküdtem le aludni. A tenisz edző barátommal, Roberttel megbeszéltük hogy megyünk teniszezni, így 9-kor felkeltem, de mikor belegondoltam hogy hajolgatnom kell majd a labdákért..uhhh:-)) Aztán végülis 3 óra intenzív teniszezés után sem volt a dehidratáltságom kívül semmi bajom. Ja.."gémet" is kellett játszanunk ami azt jelenti, hogy szerválnom kellett..nekem:-) Az egyik szervám olyan jól sikerült, hogy eltaláltam Robert feje búbját:-) Eléggé meglepődött:-)
A sulit illetően az egyik leginkább említésre méltó eseménynek az számít, hogy kellett egy ötperces előadást tartani mindenkinek a csoportból egy-egy preszókratikus filozófusról. Én eleai Zénónt választottam..ha emlékszik valaki az Akhilleus és a teknősbéka példára..Végülis felolvastam és nem is izgultam, ami nálam nagy szó!:-) Aztán még a mai napig eltévedek egyes épületekben. Némelyik olyan mint egy komplett labirintus.
Egyik hétvégén megint voltunk kirándulni. Ezúttal két közeli kastélyt néztünk meg. Az egyik zárva volt (Drum Castle) , a másikba (Crathes Castle) viszont be tudtunk menni. Ez utóbbi a tekintélyes Burnett família tulajdona volt. Érdekes, hogy mindegyik klánnak megvan a maga speciális mintája ami a szoknyát és minden díszítést illeti. A kastély nagyon kedves "teremőr" nénikéi mind viselték átvetve a vállukon a család színeit (megtaláltam a neten)





Nagyon meglepődtem, mikor a bejáratnál mindannyian kaptunk a saját nyelvünkön leírást a kastélyhoz. Sajnos bent nem lehetett fényképezni, de találtam képeket a neten természetesen.



És a kastély és kertje kívülről. Érdekes, hogy a kert egyes bokrai úgy néztek ki, mintha az "Alíz csodaországban" díszletei lettek volna. Még érdekesebb, hogy a kastélyban találtunk képeket jelmezes emberkékről a kertben, történetesen a filmbeli alakoknak voltak beöltözve:-)




Volt velünk egy görög fiú, aki annyira viccesen beszélte az angolt:-) Bizonyos hangokat nem tudott kiejteni: pl a much (máccs helyett azt mondta mucc). És letesztelt, hogy tényleg ismerem-e a görög betűket. Persze nem buktam meg:-)

Ide már megérkezett a nagyon hűvös őszi idő, hideg északi széllel. Ahogy hallom otthon néha még egész meleg van. Nagyon hiányzik az őszi magyar táj látványa és színei, főleg a Balatoné, de azért az itteniek sem rosszak.


Sok puszi innen a messzi fagyos távolból..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése