2011. szeptember 18., vasárnap

Elkezdődött..

Sziasztok Kedves Mindenki!
Sok szeretettel köszöntelek benneteket a blogomon. A hivatalos köszöntés után el is kezdeném a mesélést:-D Igazából még mindig nem fogtam fel teljesen hogy hol is vagyok, ezt nem is tudnám szavakba önteni. Hirtelen olyan más lett az életem és lesz még 4 hónapig. A gátlásaim többé-kevésbé feloldódtak, és kicsit meg is nyugodtam így az utazás viszontagságai után..De akkor kezdem az elején. A pakolás borzalmas "élmény" volt, tele idegeskedéssel, hogy mi van ha túl nehéz lesz a csomagom, vagy túl nagy. Különböző mérlegeken méricskéltük a csomagokat és persze hogy mindegyik a kilólimit határán volt. Éjszaka nem is bírtam aludni, enni meg főleg nem. Aztán elindultunk négyen (anya, apa, Tibor meg én) a reptérre. Még jó hogy korán érkeztünk, mert nagyon sokan voltak. A csomagmérés nagyjából simán ment, de sajnos megfosztottak egy rúd téliszalámitól (ki kellett vennem mert túl nehéz volt a bőrönd), de a pálinka velem maradt:-)) A repülőút enyhén szólva is borzalmasra sikerült. A wizzair légitársaság csodálatos járatán, mint a heringek zsúfolódtunk össze és a két és fél órás út alatt végig gyerekvinnyogást, hisztizést és sírást hallgattam, de tényleg végig:-) Aztán leszálltam és ott várt rám Netti..nagyon megnyugtató volt:-D Kb másfél óra volt a buszút a reptértől Londonba, a Victoria Station-re. Leraktuk a csomagokat a buszmegállóban és elindultunk várost nézni akkor már hárman, mert hogy Alex, a svájci-francia sok nyelven beszélő, kicsit fura, de aranyos fiú is csatlakozott hozzánk. Nem volt sok időnk, de amit tudtunk megnéztük. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem sikerült átadnom magamat annak az érzésnek, hogy Londonban vagyok, de nem baj mert így is nagy élmény volt. A Temze partján beültünk, vagyis kiültünk egy étterembe ahol angol sör híján Becks-et ittam. Nagyon jó kis hangulat kerekedett..Netti és Alex nagyon egymásra találtak ami a filmes élményeiket illeti és élvezet volt hallgatni amint a különböző jeleneteket mesélik fuldokolva a nevetéstől. Az idő gyorsan elment és rohannunk kellett vissza mert az egyáltalán nem kedves fekete csákók, akik a csomagmegőrzőt üzemeltették nem úgy néztek ki hogy megértőek lesznek ha nem érünk vissza időben, ugyanis 22.45-kor zártak. Hát 44-re oda is értünk, de rohanni kellett..én még olyan fáradtnak soha nem éreztem magam. 23.45-kor indult a busz Aberdeenbe, szóval volt egy óránk, Alex közben elhagyta a száz csomagja közül az egyiket amiben egy 2000 eurós fuvola volt, legalábbis ezt mondta..szegény. Netti próbált utána járni a dolognak, de security nem volt, szóval valószínűleg lába kelt a csomagnak. Aztán búcsút vettünk Nettitől és felszálltunk a buszra és kezdetét vette a 12 órás út Aberdeenbe. Aludni nem nagyon sikerült, csak hajnal felé. Reggel 8 körül kinéztem az ablakon és megláttam a zöld dombokat, fehér birkákat és a szürke eget..már Skóciában voltunk:-)) Mikor megérkeztünk a buszállomásra (12.15) önkéntesek vártak ránk egy kisbusszal és ingyen elvittek minket a szállásra. Nagyon barátságosak voltak, különösen az  a srác, aki a csomagomat vitte fel a 2. emeletre. 32 kilós volt az egyik bőröndöm és szegény teljesen leizzadt mire felvitte:-) Mikor beléptem a szobába és elkezdtem kicsomagolni, semmi más vágyam nem volt, mint hogy vegyek egy zuhanyt. Vásárolni majd ma megyek el Jasmine-nal, a román lánnyal, mert se takaróm, se konyhai cuccom, se kajám. Este volt egy kisebb party, de nem volt annyira jó. A mi körzetünkből (Esslemont House) nem nagyon találkoztunk senkivel..biztos mindenki aludt. Én azért próbálkoztam ismerkedni és kivel találkoztam? Két magyar sráccal:-) Egy kicsit beszélgettünk, aztán felmentünk aludni. Ja, a szobatársakról nem is írtam. Van két német lány, egy shri lankai angol, egy román és ma jön még egy német. Aranyosak, de egyik sem az a bulizós. Nem mintha én nagyon az lennék, de náluk egy kicsit aktívabb vagyok:-)) Az éjszaka nem volt rossz, bár egy kicsit fáztam mert csak egy vékony pléd volt nálam, de beöltöztem. Télen nem tudom mi lesz, mert az ablaküveg csak egy réteg és nagyon vékony, de talán a fűtés majd kompenzálja. Az időjárás fura..néha elkezd szakadni, aztán kisüt a nap, majd újra megered. Amúgy a szállásunk nem rossz..kívülről elég gáz és a lépcsőház is ocsmány, de belül egész otthonos, meg tiszta is. Az önkéntes srác szerint a Hillhead Hallon belül az Esslemont az ún. "gettó", de a hangulat mindig itt a legjobb:-) Hát remélem is. Amúgy a legfurcsább az egészben, hogy állandóan sirály-hangokat hallani:-)
Egyelőre ennyi jutott eszembe:-) A szállásról csináltam 1-2 képet:
Kilátás az ablakomból. Mázli, hogy a park felőli oldalon vagyok, mert a folyosó másik felén lévő szobák egy kopár háztetőre néznek.
..és a szobám illetve a folyosó jobb és bal oldalt 3-3 szobával, szemben a wc, legvégén balra a konyha, jobbra a fürdő.
Rakok fel képet Londonról és a buszozásról is..a többi a facebook-on látható:-)




Azt még elfelejtettem leírni, hogy ami eléggé zavar, az a szagok a szobában, a konyhában, meg mindenhol. Nincs büdös, nem úgy értem, csak annyira furcsák, hogy ezt nem bírom megszokni..de majd idővel biztos:-)

Sok-sok puszi Mindenkinek és majd írjatok!

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. váááá, tökre örülök ,h te is elkedztél a blogot írni. Sokat elemezgettük Gergővel a témát és arra jutottunk,h ez egy fantasztikus módja az életjel adásának és a kapcsolattartásnak.
    Szégyen Londonra ,h nem volt angol sörük,pedig iszonyat finomak! az Ale-eket próbálgasd, abban a profik :)
    a skót idő tényleg olyan ,ahogy írod :) mikor Gergő uncsitesójánál voltunk ,ott is félóránként változott. hát igen az nem egy forró környék. ha nem lesz elég meleg a szoba sztem bepróbálkozhatsz egy hősugárzóval is :) várom a további sztorikat :)

    puszi a vörös kanyonok közül !

    VálaszTörlés
  3. köszi hogy írtatok!! Olyan jó!:-DD
    Igazából tőletek loptam az ötletet..kapcsolattartásra is jó, meg a későbbiekre nézve magamnak is, hiszen ez egyfajta napló:-))

    puszi a gránitvárosból!

    VálaszTörlés